A BAJAI TAMBURAZENEKAR

Bálint Benő (1898), kőműves, kontrás, Budimácz Márk sógora Petrőczi (Petrovác) Antal (1898) kőműves, basszprímes, a híres karmester fia Petz István (1930) szikvízüzemi árukihordó, Á-basszprímes, az "öregek" zenekarának legfiatalabb tagja Kiss István (Zenta, 1900 - Baja 1963) zenész,  karnagy és primtamburás Kerner György (Bécs, 1898) szövőgyári munkás, prímtamburás Scheib Tamás (1920) mozivetítő, Á-basszprímes. Apja híres tamburakészítö, a "körte alakú basszprím" feltalálója. Szabó Gyula (1905) fűszerkereskedő, csellós, az ifjúsúgi tamburazenekar oktatója Rorbek István (1906) szabó, tamburabőgős, apja, nagybátyja híres tamburások voltak Budimácz Márk (1909) esztergályos-lakatosmester, kontrás, Bálint Benő sógora Bálint István (1913) textilboltossegéd, É-basszprímes, nagyapja, apja, bátyjai mind tamburáztak

Kiss István (Zenta, 1900 - Baja 1963) egyetlen hivatásos zenész volt a mai bajai tamburazenekarban, karnagy és prímtamburás 13 éves korában a szegedi zeneiskolába járt, de az 1914-es világháború kitörése után nem folytathatta a hegedűtanulást. Önszorgalomból tanult zongorázni és megismerte a tamburazenekar összes hangszereit. 1916-ban Zentán Keceli Mészáros István nagyzenekarában másodprímás lett. Nyaranta Herkulesfürdőn vendégszerepeltek Előfordult, hogy útközben, a vonaton hangszerelték új számaikat, pl. a rádióműsorukban felújított Kutyás frisset. Zenta elcsatolásakor Kelebiára költözött. A kiskunhalasi tisztviselőkből rövid időre sikerült tamburazenekart szerveznie, és a Balatonnál turnéztak egy nyáron. Aztán Bajára költözött véglegesen és 1924-től haláláig játszott a mai "öregek" zenekarában Néhány zentai, délbácskai számmal színezte műsorukat. A régi népzenét emlékezetből az új slágereket pesti kottákból tanította. Esténként az éttermi tánczenekarban zongorázott, és volt néhány tanítványa is. Hetente kétszer a tamburazenekarral próbált, 1950-től már mint szakkörvezető. Kiss István váratlan halálával az "öregek" t:amburazenekarát a legnagyobb veszteség érte.

Petrőczi (Petrovác) Antal (1898) kőműves, basszprímes, a híres karmester fia, a Petrovác családot képviseli a mai zenekarban. Gyerekfejjel kezdett tamburázgatni, titokban. Apja tiltotta, édesanyja elnézte. Kőműves szakmát tanult, de továbbtanulását megszakította a világháború, majd a munkanélküliség. Apja bandájában tanakodni kezdtek mi legyen a gyerekkel? - Vegyük be közénk! - Apja ellenkezését lassan megtörték, így lett tamburazenekari tag 1924ben, immár négy évtizede tamburázik, és dolgozik kőműves szakmájában. Ismeri az összes régi bajai számokat, szólamokat, minden hangszerhez ért, sőt tangóharmonikázik is, Manapság kontrázik, mert az a legnehezebb, kivált amióta modern táncokat muzsikálnak: tangót, rumbát, szvinget... De beugrik bármelyik megüresedő helyre: - Fogyunk, én odaállok, ahol üres marad! - mondja. - Most a bőgő kerül sorra...

Kerner György (Bécs, 1898) nyugdíjas szövőgyári munkás, prímtamburás. Kalandozó kedvű ifjú volt; régebben saját, magyar ruhás zenekarával Belgrádban, Budapesten, Bécsben, Hamburgban turnézott.

Bálint Benő (1898) kőműves, kontrás. Apja fuvaros volt, szintén tamburázott.

Szabó Gyula (1905) fűszerkereskedő, csellós. Műkedvelősködése során ismerkedett meg a tamburásokkal, tőlük tanult tamburázni, pár évig zeneiskolába is járt. Ma az ifjúsági tamburazenekar oktatója, számos diák tanítványa is van.

Rorbek István (1906) volt szabó, tamburabőgős. Apja, nagybátyja híres tamburások voltak. Őt szabóinasnak adták. Véletlenül a szabómester is tamburázott, és az inasát vitte magával, Összetegeződtek, ami nagy szó volt akkortájt - otthon, a felesége előtt is titkolták. Egyszer a gyanútlan apja rájuk nyitott a kocsmában, ahol épp tamburáztak. - Ha már így van, gyere inkább velem! - mondta, és vitte a saját bandájába. Így lett a szabóinasból tamburás.

Budimácz Márk (1909) vasesztergályos,, géplakatosmester, kontrás. Őt a sógora, Bálint Benő tanítgatta tamburázni. Egyszer-egyszer elhozta a zenekarba kisegíteni, végül is bennmaradt állandó tagnak.

Bálint István (1913) textilkereskedő-alkalmazott, É-basszprímes Nagyapja, apja, bátyjai mind tamburáztak, igy ragadt rá a szenvedély, és fiatal kora óta muzsikál a zenekarban.

Scheib Tamás (1920) a Művelődési Ház vándormozi-vetítője. Á-basszprímes. Apja híres tamburakészítő, a "körte alakú basszprím" feltalálója. Ő maga is foglalkozik tamburjavítással, húrfonással.

Petz István (1930) szikvízüzemi árukihordó, Á-basszprímes, az "öregek" zenekarának legfiatalabb tagja. Szenvedélyesen szeret tamburázni. Nemrég lezuhant a motorról árukihordás körben, 'és két ujja annyira megsérült, hogy újra kellett tamburázni tanulnia. Sérült kézzel is megmaradt a tamburazenekarban és kitűnő játékos.

Ez a tíz "öreg", vagyis kilenc kétkezi munkás és alkalmazott, és egy hivatásos zenész alkotta a híres "öregek" tamburazenekarát, amelyet a rádióból Bajai Tamburazenekar néven ismerünk. 1950 óta a Bajai József Attila Művelődési Ház keretében működnek. Van próbatermük és heti két délután próbaidejük. Évente sok szép fellépésük van különböző színpadokon, kultúrversenyeken, ahol veretlenül mindig az elsők. Szerepléseiket a művelődési ház szervezi és költségeiket is fedezi. Szakkörvezetési fizetést kap a tamburakarnagy-prímás és az ifjúsági oktató. Hangszerjavítást, kottákat és nagybőgőt a művelődési ház ad. A rádiószereplésnek a szálloda- és útiköltségét is kifizette, a rádió tiszteletdíját - fejenként 40 forintot - viszont "gyógyító ital"-ra náluk hagyta. Művészi készségeiket kétségkívül a jó feladatok emelik; ilyen volt sok színpadi szereplésük, és főképp a budapesti rádiófelvétel, teljesítményük csúcsa.